Termékleírás
“Minél inkább híve marad az ember a természetnek és törvényeinek, annál tovább él. Minél inkább távolodik attól, annál kevesebb ideig. Innét van, hogy ugyanazon területen, míg a lakosok egyszerű pásztor és vadász életet éltek, öreg kort értek el, de mihelyt műveltebbek lettek, és ez által fényűzés, bujaság és tétlenségre adták magukat, élettartamuk is leszállt”
“Nincs biztosabb szer az élet tartamának mindjárt kezdetektől fogva röviddé és mulandóvá tételére, mint ha az első életévekben, melyek még folytatólagos eredet és fejlődésnek tekintendők, meleg, elkényeztetett és elpuhult a nevelés, azaz a gyermeket minden csípősebb széltől féltik, legalább egy esztendeig tollak és melegítő palaczkok közé temetik, ezen kívül túltömik étellel, s kávé, csokoládé, bor, fűszerek s hasonlókkal, melyek a gyermekre nézve egyenesen mérgek, egész élettevékenységét túlerősen ingerlik…teljes határozottsággal lehet állítani, miszerint két év ilyen nevelés elég arra, hogy pl. a 60 évi életképességet a felére, sőt, mint sajnos a tapasztalat eléggé mutatja, még ennél is alább szállítsa, be sem számítva azon hátrányos esélyeket és következményeket, melyeket az ily nevelés létre hozhat…e melegházi nevelés lehet egyik fő oka a gyermekek oly szörnyű halandóságának.”
Dr. Hufeland Kristóf Vilmos 1762-ben Bad Lagensalza-ban született, 1836-ban halt meg Berlinben. III Frigyes porosz király háziorvosa volt, 1809-ben a Berlini Egyetemen patológiát és terápiát oktat. “Az emberi élet meg-hosszabításának mestersége” című munkáját magyar fordításban először 1798-ban adták ki Budapesten. A licitre bocsátott kötetet 1887-ben rendezte nyomda alá és adta ki a Franklin Társaság Dr. Klencke átdolgozása nyomán, Kemény Fülöp fordításában.
A korát figyelembe véve, a könyv nagyon jó állapotban van, nem laphiányos. A belső címoldal közepe enyhén sérült ugyan, de a nyomtatást nem érinti. A könyv keménykötésű, 11 cm széles, 14,5 cm magas, 2 cm vastag.
Ajánljuk mindazoknak, akik az élet meghosszabbításának titkaira kíváncsiak. Vagy arra, hogy mit gondoltak erről 135 éve.
Olvassák egészséggel!
(A könyv Szabó Zsolt adománya, köszönjük! A fotókat Erdély Bálint Előd fotóművész készítette)