Nógrádiné Kovács Alexandra meghívására – aki a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány – Vakmisszió vezetője, református lelkipásztor -, 2022. június 13-17.-e között részt vettünk egy táborban a tahitótfalusi Sion-hegye Református Konferencia Központban. Erdélyből tizennyolcan vettünk részt, 12 látássérült és 6 kisérő, összesen több mint 70 résztvevője volt a tábornak.
A tábor helyszíne gyönyörű volt, a szervezés tökéletes, a szolgáltatások kiválóak. A látássérült gyerekekkel külön foglalkoztak, köszönjük Márton Melindának, hogy olyan szívesen, türelemmel és szakszerűen dolgozott a gyermekekkel. Köszönjük Sulyok Péternek, Almádi Balázsnak, hogy gyerekmágnesként működtek, és igény szerint éjszakába menően játszottak a fiatalokkal. Maradandó élményt jelentett Kardos Ábelnek, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki titkárának az igei szolgálata, Berkes Józsefnek, a Magyarországi Gedeon Társaság tagjának az érdekes és újszerű előadása.
Köszönjük a tábor magyarországi résztvevőinek az őszinte érdeklődést, a testvéri elfogadást. Hálásak vagyunk kis csapatunk segítőinek, kísérőinek az önzetlen munkáért, az állandó és csupaszív segítségért. Nélkülük ezt nem tudtunk volna megvalósítani.
És nem utolsó sorban, az egész csapat nagyon nagy dicséretet érdemel az összetartásért, a sok szép pillanatért, a sok-sok nevetésért, az állandó jókedvért. Köszönjük nektek!
Alkalmunk volt megnézni az esztergomi Bazilikát, találkozhattunk Erdő Péter bíboros úrral, séta hajókázhattunk a Dunán. Voltak kézműves foglalkozások, audionarrációval nézhettük meg a Magyar Passió című remek filmet. Bartold Zsuzsanna látássérült énekestől hallhattunk gyönyörű csángó, moldvai, szatmári, szilágysági vallásos énekeket, katonadalokat.
Hálásan köszönjük Nógrádiné Kovács Alexandra tiszteletes asszonynak a tökéletes szervezést, köszönjük a Vakmissziónak a meghívást!
És még arra is volt lehetőségünk, hogy a budapesti Magyar Zene Házát, a Hősök Terét, a Városligetet is megnézzük.
Köszönjük!