Síppal, dobbal, hegedűvel

A negyedik tömbösített tanhéten vagyunk túl, nagy lépésekkel haladnak a gyerekek a Braille betűk írásának és olvasásának elsajátításában. Büszkék vagyunk rájuk! És hálásak vagyunk Ferencz Gizella gyógypedagógusnak is, hiszen egy nehéz, úttörő munkát végez, igen hatékonyan. Ha arra gondolunk, hogy az országban nincs tiflopedagógus képzés, tehát sehol, egyetlen felsőoktatási intézményben sem tanítják meg azt, hogy hogyan kell oktatni a vak és gyengénlátó gyerekeket, érthető, hogy miért van Gizi tanárnéninek roppant felelős és összetett munkája. Köszönjük neki!

 

Ezen a héten a Pethő Étterem jóvoltából lakhattak jól a gyerekek, köszönjük szépen a támogatást!

A délutáni programokat a zene köré építettük, örvendünk, hogy a tevékenységeinkben és a foglalkozásainkban részt vett Gabriella Orosz zenepedagógus is. Kedden a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban voltak a gyerekek egy különleges hangszer kiállításon ahol többek között lézerhárfát és teremint is megszólaltathattak. Szerdán a KÖZ. látta vendégül a gyerekeket látó kisiskolásokkal együtt egy közös foglalkozásra. A harmadikos gyerekek a Dr. Palló Imre Művészeti Líceum diákjai voltak: köszönjük a nyitottságot, kíváncsiságot, érdeklődést, nekünk nagy élmény volt!

   

 

A székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesbolt mesedélutánjain való részvétel lassan hagyománnyá válik, nem volt ez másként ezen a héten sem. Köszönjük, a látássérült gyerekek már nagyon otthonosan mozogtak és magukénak érezték a foglalkozást.

Természetesen, a Haáz Rezső Múzeum különleges és ritka hangszerkiállítását is megnéztük, sok hangszert ki is próbálhattunk, megtanultuk kategóriánként a hangjukról felismerni őket. Köszönjük a Legato Egyesületnek a gyönyörű zenét, hogy kipróbálhattuk a hegedűt és a fuvolát! Maradandó élmény volt a gyerekeknek!

 

 

Így telt el a hét: SÍPPAL, DOBBAL, FUVOLÁVAL, HEGEDŰVEL és sok-sok egyéb érdekességgel.