“Mindenkinek megvannak a saját hegyei” – vallja Jakab Tóth Éva. Talán ez a mondat lehetne a következő történet summázata.
Szokatlan, hogy egy látássérült kinézi magának a Himaláját és elindul egy expedícióra. De Éva szereti a szokatlan dolgokat, így 2024 november közepén teljesítették barátaival – ismerőseivel a kitűzött célt: az 5414 méteres csúcsdöntést.
“Amikor kezdődött a betegségem (ún. blepharospasmus – szemhéjgörcs), én is bezárkóztam. Nem akartam elfogadni a kialakult helyzetet, szégyelltem a betegségemet, szégyelltem emberek között lenni, úgy éreztem, hogy mindenki engem bámul. Emiatt csak munkába és túrázni jártam: egyik anyagi, a másik érzelmi biztonságot adott. Érdekes volt, hogy a túrázások alatt sokszor tünetmentessé vált a betegségem. Odafent tiszta a levegő, nincsenek autók, nincs füst, nincsenek zavaró tényezők. Odafent jó. 4-5 évet tartott szembenézni a helyzetemmel, feldolgozni és elengedni a szégyent, a keserűséget, a rossz érzéseket.
Szakemberhez jártam, segített megérteni, hogy én így is értékes ember vagyok, így is szerethető vagyok. Ez nagyon fontos volt megértenem. És sokat segítettek a sikerek is, az, hogy elindulok és amit tervezek, azt véghez is viszem.
A Himalája nem is volt a vágyaim között, Dél-Amerikába készültem. Tavaly amikor láttam a lehetőséget, úgy gondoltam, hogy ez nem nekem való, erre nekem nincs pénzem. Barátaim unszolására kezdtem foglalkozni a gondolattal. Biztattak, hogy biztosan találok támogatókat, mondták, hogy engem nagyon sokat ismernek és szeretnek, úgyhogy nekiálltam támogatásokat gyűjteni, megtervezni az expedíciót, összeírni a szükséges dolgokat. És kiderült, hogy nagyon sokan szeretnek, sokan drukkolnak, úgy kaptam támogatásokat magánemberektől, idegenektől hogy nem is kértem. Nagyon megható volt, sok erőt és biztatást kaptam. Természetesen székelyudvarhelyi cégek is támogattak az Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítványon keresztül, hálás vagyok érte.”
Jakab Tóth Éva végül tüdőgyulladással teljesítette az Annapurna körútat, utolsó etapot öszvérháton kellett megtennie. Nem bánta meg: élete legnehezebb és legcsodálatosabb élménye volt a hajnali havas táj.
Mi csak gratulálni tudunk Évának, a sok rajongónak akik megállították az utcán és gratuláltak neki. Igen, látássérültként is szerethető és értékes minden ember!
