Varázslat a Hargitán – második táborunk

2020. augusztus 10-15. között zajlott az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület szervezésében  a látássérült gyerekek és fiatalok kreatív tábora. A tábor helyszíne a múlt évhez képest nem változott, idén is a szentegyházi Hargita Keresztyén Tábor fogadott minket, és idén is köszönettel tartozunk a tábor igazgatónőjének, Joó Erikának a gyönyörű, otthonos és tiszta környezetért, segítőkész jelenlétéért. 

A résztvevők száma nem haladta meg a 20 főt, 7 -22 éves korosztály volt jelen. Az idei tábor tematikus esemény volt, verseket tanultunk, zenéltünk, énekeltünk kisebb-nagyobb csoportokban dolgoztunk. Délutánonként nagy hangsúlyt fektettünk a digitális kompetencia fejlesztésére, a számítógép használatát gyakoroltuk, emellett gyöngyöt fűztünk, állatsimogatóban voltunk, lovagoltunk. Idén vendégeket is fogadtunk, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia pár énekese látogatott meg, meglepetésvendégként Haáz Sándor karnagy úr is megtisztelt jelenlétéve. Köszönettel tartozunk vendégeinknek az együtt eltöltött időért és a sok-sok énekért, gyerekdalért, amivel megajándékoztak. De fát is gyűjtöttünk a közeli erdőből, a tábortűz sem maradhatott el, a tűz melletti együtt zenélés és éneklés közösségépítő élményét semmi sem pótolhatta. 

 

          

     

 

A 6 versmondónk 11 verset tanult meg, a zenészeink 5 zeneszámot gyakoroltak be, és mindezt 3 nap alatt: Kosztolányi Dezső, Kányádi Sándor, Babits Mihály, Tandari Éva, Nagy László, Reményik Sándor, Gellért Sándor verseiből válogattunk, a Szélkiáltó kánont is megtanultuk közösen. 

Az utolsó előtti napon előadhattuk a tanultakat, és nagy örömünkre, a táborban lévő Bonus Pastor  Alapítvány több mint 60 tagja meghatódva hallgatta végig az előadást, és igazi vastapssal jutalmazta meg a gyerekek és fiatalok kemény és kitartó munkáját. Az alapítvány egyik vezetője a köszönőbeszéde után, könnyes szemmel mondta: “nem gondoltuk, hogy varázsolni is tudtok.” Köszönjük a sok-sok dicséretet, a mosolygó bíztatást, az őszinte érdeklődést, a gratulációkat.

 

 

 

 

 

Az idei tábor szervezésében és megvalósításában nagy segítségünkre voltak barátaink, kollégáink: Ferencz Gizella, Miklós Tünde, Butu Arnold. Komoly, elkötelezett és professzionális munkájuk nélkül nem valósult volna meg a tábor. Nagyon szépen köszönjük! Köszönjük támogatóinknak, a Székelyudvarhely Megyei Jogú Város helyi pályázatának támogatását, köszönettel tartozunk a Sarah Benedict Srl-nek, a Baby Bussines Srl-nek. a Maxoll Srl-nek, Gardénia – Firhang Függönyszaküzletnek, Infopress S.A Rt.-nek. Nagylelkű segítséget kaptunk a Szentegyháza Polgármesteri Hivataltól, Márton András kürtöskalács készítő mestertől, és Veres Imre gazdától. 

Élményekkel gazdagon, könnyes-mosolygósan, de őszinte, erős elhatározással a szívünkben váltunk el: folytatni fogjuk! Köszönjük!

 

Kérem, fogadják szeretettel a műsor videó felvételét!