Termékleírás
Vásárhelyi a partiumi Szatmárnémetiben született, a bukaresti képzőművészeti egyetemen végzett belsőépítészeti és grafikai tanulmányokat, majd 1979-ben áttelepült Magyarországra. 1979-1982 között megszakításokkal a budapesti Fiatal Művészek Klubja művészeti vezetője volt, kiállítások szervezésével, társművészeti programok rendezésével foglalkozott. A 80-as évek közepén részt vett a Kísérleti művészet és a Művészet ma I-III. nemzetközi kiállítások megszervezésében. 1988-ban a Hiány című társadalmi és művészeti folyóirat szerkesztője lett, a lapnak jelentős szerepe volt a politikai és művészeti pluralizmus megteremtésében Magyarországon. 1998-ban megszervezte a Hommage a` M. C. Escher című kiállítást, 1999-ben az UNESCO és az ICSU támogatásával a Tudomány a művészetben – művészet a tudományban című tárlatot. Az Association pour la Promotion du Patrimonie Artistique Français és a Berufsverband Bildender Künstler tagja. Nagyméretű, geometrikus, többnyire fekete-fehérben komponált, a leggyakrabban architektonikus elemekből építkező lapjait M. C. Escher illuzionisztikus térformálásának hatására utaló megoldások jellemzik, az elvont formákat gyakran figurális részletekkel társítja, a tárgyilagos, hűvösen elemző hang ironikus vagy drámai mozzanatokkal gazdagodik
Egyéni kiállítások
1975 Színház Galéria, Szatmárnémeti, Románia
1977 Petőfi Sándor Művelődési Ház Galériája, Bukarest, RO
1978 Korunk Galéria, Kolozsvár, Románia
1980 Városi Művelődési Ház, Érd, Eötvös Klub Galéria, Budapest
1981 Ferencvárosi Pince Galéria, Budapest, Mini Galéria, Szeged
1982 Állami Egyetem Galéria, Bécs, Ausztria,
Rajk László Kollégium Galériája, Budapest,
Mini Galéria, Miskolc,
FMK-Galéria, Budapest
1983 Vay Ádám Múzeum, Vaja
1984 Stúdió Galéria, Budapest
1985 L’Écume Galéria, Párizs
1991 Chagall Galéria, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Budapest,
Maximum Galéria, Nürnberg, Németország
1992 Palazzo Brozi Galéria Kávézó, Nürnberg, Németország,
Komm Galéria, Nürnberg, Németország
1993 Maximum Galéria, Uwe Kunze szobraival közösen, Nürnberg,
Fiatal Művészek Klubja, Uwe Kunze szobraival közösen, Budapest
1994 Rathausgalerie, Uwe Kunze szobraival közösen, Vellmar,Németország,
UAP Galéria, Uwe Kunze szobraival közösen, Kolozsvár, Románia,
„48-4=44”, Mű-terem Kiállító, Budapest,
Galerie-Kneipe, Nürnberg, Németország
1995 Tamás Galéria, Budapest
1996 V.A.M. Design Center, Budapest,
Sárospataki Képtár
1998 Szín-Folt Galéria, Kaposvár
1999 Mega Center md studio Galéria, Budapest
2000 Újpesti Galéria, Budapest
2001 MTM Új Színház Galéria, Budapest
2002 City Art Galéria, Stockholm, Svédország,
Erlin Galéria, Budapest,
Galéria IX, Budapest,
Újlipótvárosi Galéria, Budapest,
Miskolci Galéria,
B Galéria, Szeged
2004 Csongrád Galéria, Csongrád
2005 Ökollégium Artgaléria, Budapest
2006 Art 9 Galéria, Budapest
2007 Ferenczy Galéria, Pécs
2008 Ráday Képesház, Budapest
2009 Kondor Béla Galéria, Székesfehérvár,
Art Center, Rautila, Finnország,
Karinthy Szalon, Budapest,
Kirjasto Galleria, Vehmaa városi könyvtár, Finnország
2010 Galéria IX, Budapest,
Szombathelyi Képtár, Szombathely
Művészeti Múzeum, Szatmárnémeti, Románia,
Ingeborg Zweymüller Galéria, Baden bei Wien, Ausztria
2011 SZTE JGYPK Rajz – Művészettörténet Tanszék Galériája Szeged
2012 Gaál Imre Galéria Budapest,
Új Kriterion Galéria Csíkszereda, 2012. Románia,
A Magyar Alkotóművészek Háza /Pálme Ház/Budapest,
Torony Galéria Sopron
Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Budapest
2013 Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly Galéria Budapest
2014 SIMEZA Galéria Bukarest Románia
Mansfeld Péter Galéria Budapest
Magyar Műhely Galéria Budapest
Díjak – ösztöndíjak
1982 Fiatal Képzőművészek Stúdiójának díja, Madách Imre pályázat, Xantus János Múzeum Győr
1984 Párizsi ösztöndíj
2006 “Ferencvárosért” emlékérem
2007 Ploiesti Városi Múzeum díja, VII.”Iosif Iser” Nemzetközi Sokszorosított Grafikai Biennále díja
2008 Római ösztöndíj, Hungart ösztöndíj
2013 Négy Elem a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díja
A “TÁPISZ” grafika egy A3-as fehér karton papírlapon van, a grafika szignózott.
Aki ismeri Vásárhelyi Antal grafikusművész munkásságát, kiállításait, az tudja, hogy jelen mű az esztétikai, művészeti értékek mellett komoly befektetésként is számításba jöhet.
Ajánljuk mindenkinek!
(A fotókat Erdély Bálint Előd fotóművész készítette)