“Csillagok, felhők, göncölök,
ugye a mennyből csak folt
vagyunk, parányi csöpp ködök,…”
Véletlenül megismertem egy óriást. Róla fogok most írni. Székelyföldön él az óriás, visszavonultan, csendesen. Szerényen.
“kikre fogyó Hold csaholt
mítoszt, tejutak hűlt porát,
hunok, avarok, kunok,
Csaba királyfik mámorát –
sziruppal kevert rumot..”
Persze, általában az óriások visszavonultan és csendesen szoktak élni. És szerényen is persze. A jó és szép mesékben legalább is így van.
“Ugye, hogy fentről, kishazám,
nem lehetsz több, mint hitvány,
körülkerített juhkarám,
sandít a gazda, hét zsivány,
ordas falkával cimborás,”
Az óriások szerénysége és visszavonultsága leginkább az erejükből fakad. Az igazán erősek nem fitogtatják az erejüket. Csak az fitogtatja az erejét, aki bizonytalan saját adottságait és képességeit illetően.
“csak elvisz, csak fosztogat,
nem jogot, vaszablát, pórázt,
sót hint, kegyet osztogat,
törvényt kívülről hoz reád”
A hangadók, hangosak, harsányak félnek és bizonytalanok. Gyengék. Az óriások, az erősek csendben és lehetőleg visszavonultan teszik a dolgukat.
“Csík, Gyergyó, Háromszék
fölött az ég rövidre zárt,
lehetne vót, vepsze kék,
ujgur, felföldi skót, osztják,
kurd, örökös indián -“
Az erős szerénysége nem a félelem jele. Az erős ismeri és birtokolja adottságait és képességeit. Tiszteli az erőt. Tudja és ismeri az oda vezető utat, hiszen erőssé válni egy nehéz munka – és fejlődésfolyamat eredménye.
“Tutajhoz kötött bérsziget,
rabló-pandúr ártere,
Lappföld, zanzásított Tibet,
Szent Anna-tó krátere
vagy, kit körbeáll s lepisál,
feledni akar, vért okád
a világméretű fesztivál – “
Az erős nem nézi le a gyengébbet. És legfőképp nem bántja. Nem azért, mert tart mások véleményétől. Nem. Az erős méltatlannak gondolja, hogy bárkit is bántson. Hogy fitogtasson. Hogy legyőzzön. Hogy szembeszálljon. Hogy bármit is bizonyítson.
“Elfelednek bármi áron,
és te sem tehetsz többet:
Madéfalván, Segesváron
még elhullatsz egy könnyet,
négy égtáj felé tántorog,
porlik hol-nem-volt székely,
szikla sincs, Erdély kínt borong,
csak árnyékszéken székel,
bitang ha megy, ha jön, s hiszi,
hogy korlátok közt szabad,
remeg, a tört fenyőt viszi,
bútól szárad és megszakad,
báván zengi, hogy örökzöld
a perzselt, a letarolt,
légszomj hazája Székelyföld,
kit a Kárpát hurka fojt –“
Ahogy mondtam, egy óriással találkozhattam. Ferenczes Istvánnak hívják, 1945 januárjában született Csíkpálfalván, római katolikusnak keresztelték. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, a középiskolát a bánáti Lugoson kellett végezze, mert kulák származása miatt nem vették föl egyetlen székelyföldi középiskolába sem. Főiskolai tanulmányai előtt két évet a Gyimesekben tanított helyettes tanárként. A főiskolát 1967-ben Kolozsváron végezte biológia szakon, egy évet szülőfalujában tanított. 1968-tól a frissen alakult Hargita újságírója, írásait az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Megyei Tükör is közölte. 1975-ben a Hargita laptól politikai okokból eltávolították, 1979-ig szakirányító az Agronómusházban.
1979-ben ismét visszakerülhetett a sajtóhoz, a Bukarestben kiadott havilap, a Falvak Dolgozó Népe székelyföldi tudósítójaként. 1989-ig dolgozott ebben a pozícióban.
1997-ben megalapította a Székelyföld című kulturális folyóiratot, 2010-ig igazgatója és főszerkesztője volt a lapnak.
Eddig több, mint 20 könyve jelent meg, főleg verseskötetek, de nagyon fontos kordokumentumok a publicisztikái és riportkötetei is.
Díjai és elismerései:
Látó nívódíj 1993
Szabó Zoltán – díj 1994
Különdíj a Székely apokalipszis c. riportsorozatért 1995
József Attila – díj 2001
Spectator – díj 2004
Balassi Bálint – emlékkard 2005
Arany János – díj 2012
Magyarország Emlékkoszorúja – díj 2015
Kossuth – díj 2019
Prima – díj 2021
Ferenczes István költő, író, publicista, kulturális folyóirat alapító és igazgató úgy gondolta, hogy támogatja az erdélyi, magyar anyanyelvű vak gyerekek iskolájának elindítását, így a 2021-ben kapott Prima díjjal járó 5000000 forintot (65.000 ron) felajánlotta és átutalta erre a célra.
Nagyon hálásak vagyunk neki ezért a nemes gesztusért, ez óriási segítséget jelent a magyar vak gyerekeknek.
“Két tűz közt égünk, Hercegem,
egyes-egyedül Mária
van velünk, széttépi lelkem
Európa és Ázsia.”
Ahogy írtam, véletlenül megismertem egy óriást. Hogy mit csinálnak az óriások? Óriási dolgokat.
(Az idézett vers Ferenczes István: Sekler Songs)