Igazi sikertörténetnek voltunk tanúi a napokban. Egy fiatalemberről van szó, aki születésétől fogva látássérült. Két évet járt integrált (normál) óvodában, majd 5 éves korában a család Magyarországra költözött. 6 évig éltek ott, a fiatalember tanulmányait a vakok iskolájában folytatta. A harmadik osztály elvégzése után visszatelepedtek, majd a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolába iratkozott be ugyancsak  harmadik osztályba, hiszen Magyarországon nem tanult román nyelvet és irodalmat. A nyolcadik osztály elvégzése után sikeresen felvételizett a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumba. A napokban érettségizett. 8.91-es átlaggal, a magyar nyelv és irodalom vizsgáját 9.80-as érdemjeggyel jutalmazták.

Természetesen, a történet nem lenne teljes, ha nem beszélnénk a háttérből kapott óriási segítségről. A családjáról. Az édesanyáról, aki szinte az első naptól az utolsóig mellette ült az iskolapadban, jegyzetelt, könyveket másolt, kért és követelt a tanároktól és az intézménytől egy picivel több munkát, egy kicsivel több odafigyelést, hogy a fia is tanulhasson, hogy ne maradjon le a látó társaitól, hogy az esélyek ne legyenek annyira egyenlőtlenek. “Amikor meggyőződtünk, hogy nem lehet változtatni, amikor már mindent meg és kipróbáltunk a diagnózis után, elhatároztuk, hogy az adott helyzetből kihozzuk a legtöbbet – mondta minap az édesanyja. Ez nem betegség, ez egy állapot, nem is kezelem úgy mintha beteg lenne. Tudom, hogy ő is lehet boldog, ő is képes teljes életet élni. Ehhez tartjuk magunkat.”

Kedves barátunk, kollegánk, büszkék vagyunk rád. Kovács Tamás: gratulálunk!