Katona Lajos tudatosan nem vallja magát szobrászművésznek, szobrait formakísérleti plasztikáknak nevezi. Mégis alkotásai jóval többek egyszerű kísérleteknél. Lélek, szeretet, és az élet magával ragadó, archaikus értelmezése és értése van bennük.

1941-ben született Szilágy megyében, Sarmaságon. Kilenc éves korában baleset érte, robbanás következtében elveszítette jobb kezét és látása nagy részét. Tizennyolc éves korára teljesen megvakult. 1968-ban diplomázott a Babes-Bolyai Tudományegyetemen filozófia, pedagógia, történelem szakán. Tanári diplomával a kezében, 1968-ban állást kapott a Látássérültek Kolozsvári Líceumában, (Liceul pentru Deficienţi de Vedere Cluj-Napoca), ahol harmincöt éven keresztül tanított 2003-ig, nyugdíjba vonulásáig.

A Líceumban huszonöt éven keresztül tanított matematikát az V-VIII osztályban. A mértan oktatás gyakorlatában, évtizedeken keresztül kísérletezett egy rajzkészülék kidolgozásán, egy szakdolgozatban 1981-ben összefoglalta a gyakorlati tapasztalatait. A dolgozat címe, “Adalékok egy tiflográfiai (a vakok domború rajza) technológia kidolgozásához”. A rajzkészüléket -, mellyel vakok számára is lehet tanítani mértant, a készülék segítségével ugyanis domború, tapintható síkidomokat lehet szerkeszteni – Budapesten szabadalmaztatta. 

1975-től szobrászkodik, több mint 30 munkája készült el. Szobrai többször voltak kiállítva Magyarországon. Jelenleg Kolozsvárott él feleségével, Katona Gizellával.

“Ezek a munkák azzal a céllal készültek, hogy egy gyógypedagógiai jelenséget próbáljak ki. Munkámban az vezetett, hogy kizárólag tapintásos érzékeléssel, a látás kizárásával milyen formákat lehet előállítani, hogy ezt a műszaki kifejezést használjam – hogyan lehet azt elérni, hogy vizuálisan értelmezhető formák jöjjenek létre. Lassan dolgozom, így munkáim nagyon lassan születnek meg. Nagyméretű nyersanyagot választok ki – legalábbis az utóbbi időkben -, az eredeti, kezdeti gondolatot, ideát kísérlem megvalósítani, a formák közben alakulnak, de maga a nyersanyag is ad ötletet és elég hosszú időn keresztül munkálom a fát addig, amíg a formarendszer létrejön. A formákon látni lehet, hogy vannak jól felismerhető formamotívumok, de nagyon sok a spontán szerkezet.

Nagyon sok esetben maga a faanyag is ötletet ad. Általában úgy vésem a fát, hogy tiszteletben tartom annak szerkezetét. A szálak mentén faragok. A formákba beleviszek olyan elemet, amelyek kifejezetten jól felismerhető részletek. Ezek az ember testrészei, vagy maga az ember egészében. Ugyanis ez a forma teljesen hozzáférhető számomra. Jelentős az a gondolat is, hogy az ember a legfontosabb formakincs. Ez mindenkit érdekel.”

A több mint 30 alkotást az Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítványnak hagyatékozta a tanár úr. Az évtizedeken keresztül kikísérletezett rajzkészüléket, annak terveit és szabadalmi jogát is hagyatékba kaptuk meg. Hálásak vagyunk érte, és mindent megteszünk, hogy méltó módon őrizzük és ápoljuk. A szobrokat nemsokára a Székelyudvarhelyen fogjuk kiállítani. 

Katona Lajos tanár úr és felesége mindezeken felül, magánemberként 94.000 lejt adományozott a magyar vakiskola támogatására. Isten fizesse, tartsa meg egészségben őket! Köszönjük!